By
pepperonibar
·

POOL BILIÁRD – a stílus

Pool-biliárd játékszabályok

Az itt olvasható biliárd játékszabályok megfelelnek a hivatalos szabályoknak, de elsősorban hobbijátékosoknak íródtak, ezért bizonyos részletekre, melyek főként a versenyzők számára fontosak nem térnek ki, így például a játékvezető szerepére, adminisztratív szabályozásokra, stb.

8-as pool szabályok

A pool biliárd elnevezés egy gyűjtőnév, mely többféle biliárd játékot foglal magába. Ezen játékok közül a 8-as pool az egyik legnépszerűbb. A szórakozóhelyeken, szalonokban, presszókban általában ezzel a variációval találkozhatunk.
A 8-as pool biliárdot többnyire leegyszerűsített formában játsszák a hobbijátékosok, azonban a játékszabályok részletesebb ismerete és betartása élvezetesebbé teheti a játékot ezért érdemes azokkal megismerkedni.

Ki kezdi a játékot?

A kezdés jogát a biliárdgolyók felrakása előtt tempólökéssel szokás eldönteni. Ez azt jelenti, hogy a két játékos a biliárdasztal egyik végéről közel egy időben meglök egy-egy golyót, megcélozva a szemközti mandinert. Amelyik játékos golyója a biliárdasztal végéhez közelebb áll meg visszatéréskor, az eldöntheti, hogy ő maga, vagy a másik fél kezdje a játékot.
Akinek a golyója érinti az oldalsó falat, vagy lyukba esik, esetleg átmegy az ellenfél térfelére, az elveszti a tempólökést, tehát a kezdés jogának eldöntése ekkor is a másik játékost illeti.

a tempólökés kiindulópontja
A tempólökést a játékosok egyszerre indítják az asztal egyik végéről,
a szemközti falat (mandinert) célozva.
a tempólökés végpontja
A visszaérkezett, nyugalmi helyzetbe került golyók
faltól való távolsága dönt a kezdés jogáról

Általában csak az első játékkezdést szokták a fent leírtak szerint eldönteni, utána felváltva kezdenek a játékosok.

A biliárdgolyók felrakása

a biliárdgolyók helyes felrakása
A kezdéshez a golyókat háromszög alakban
rakjuk fel úgy, hogy a legelső golyó
a tőponton álljon

A játékhoz 15 színes, illetve 1 db fehér golyót használnak. A golyókat háromszög alakzatban kell a játék kezdésekor felhelyezni a biliárdasztalra, mégpedig úgy, hogy a háromszög 2 alsó csúcsára ne egy csoportba tartozó golyók kerüljenek. A fekete golyót a harmadik sorban, középre kell elhelyezni. A többi biliárdgolyó elhelyezése tetszőleges. A háromszög csúcsán lévő, legelső golyónak kell a posztón megjelölt pontra az ún. tőpontra kerülnie. (Nem a feketének!)
Általában a hobbi biliárdasztalokon csak két pont van megjelölve, ezek közül egyet válasszunk ki tőpontnak, egyet pedig kezdőpontnak (homlokpontnak).

A kezdőlökés szabályai

Felhelyeztük a biliárd golyókat és eldöntöttük, hogy ki kezd. Indulhat a játék!
Az első mozzanat a kezdőlökés. A játékos a fehér golyót a biliárdasztalon a homlokmezőben bárhova elhelyezheti a kezdőlökéshez.

a jelölések neve és elhelyezkedése a biliárdasztalon
A jelölések neve és elhelyezkedése a biliárdasztalon

Homlokmező a hobbiasztalokon gyakran nincs jelölve, hiszen csak két pontot szoktak felragasztani a posztóra. Ezért egyszerűen használhatjuk a kezdőpontot (homlokpontot) a fehér golyó meglökéséhez, vagy rajzoljuk fel mi magunk a homlokvonalat, mely a kezdőpontot halad keresztül a biliárdasztal végével párhuzamosan.
E vonal mögül bárhonnan kezdhetünk.

  • A kezdőlökés során mindegy, hogy melyik célgolyót találjuk el először, az viszont fontos, hogy a golyók közül legalább 4 golyó falat érintsen, vagy legyen olyan golyó, mely lyukba esik, különben a kezdőlökés hibás.
  • Ha a kezdőlökéskor a fekete biliárd golyó kerül lyukba, az nem számít hibának, egyszerűen helyezzük vissza a tőpontra, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az úgynevezett tővonalra, a lehető legközelebb a tőponthoz. (A tővonal a tőponttól halad a biliárdasztal végéig, arra merőlegesen, -általában nem szokás felrajzolni) De a játékos ebben az esetben akár meg is ismételheti a kezdőlökést.
  • Amennyiben a fehér golyó esik lyukba az hibának minősül és a másik játékos folytatja a játékot, méghozzá úgy, hogy a fehér golyót a homlokvonal mögé bárhová visszahelyezheti.
  • Ha bármelyik golyó kiugrik a biliárdasztalról, azt nem kell visszatenni (kivéve a 8-ast), ez esetben a másik játékos folytathatja a játékot a kialakult állásból, vagy ha akarja, a fehér golyót a homlokvonal mögé bárhol elhelyezheti a lökéshez.
  • Ha a kezdőlökés során egyetlen célgolyó sem került lyukba, akkor a másik játékos folytatja a játékot, tetszőleges golyócsoportot választva. De jogában áll új kezdőlökést végeznie, vagy kérnie a másik féltől.

Ha a kezdőjátékos nem vétett hibát és sikerült golyót lyukba küldenie, akkor folytathatja a játékot.

Leave your comments